
Balogh Levente
Alpolgármester
BMSZC Neumann János Informatikai Technikum
Szervezeti tisztségek
Kabinetek:
- Fenntarthatósági és Innovációs Kabinet
(Kabinetvezető) - Külső Kapcsolatokért Felelős Kabinet
(Kabinetvezető)
Idézet
Áldozat nélkül nincs győzelem.
— Sam Witwicky
Van egy álmom. Olyan álom ez, amely mélyen gyökerezik az amerikai zuglói álomba. - Martin Luther King (picit átírva)
Ha egy diákönkormányzatra gondolok, rögtön az jut eszembe, hogy akkor működik igazán jól, ha nem csupán iskolai rendezvényeket szervez, hanem közösséget épít: meghallgatja a diákságot és harcol értük. Persze manapság egy átlagos diákönkormányzatnál erre nem sok lehetőség van. Még rendezvényt se tud igazán szervezni, mert nincs miből. Még jó, hogy a Zuglói Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat nevében sehol nincs benne, hogy diákönkormányzat, mert nem is az - sokkal több lehet annál. Alpolgármesterként azon dolgozom, azt tartom feladatomnak, az ars poeticámnak, hogy az utóbbi mondatrészből kivegyem a lehet-et, hogy ez a szervezet ne csak potenciált, hanem tényleges tetteket tudjon magáénak.
A közösségi élet már általános iskolás koromban meghatározóvá vált számomra. Több éven keresztül működtettem iskolarádiót, amely közel száz adást élt meg, emellett iskolaújságot szerkesztettem, rendezvények szervezésében vettem részt, és korán megtapasztaltam, milyen felelősséggel jár mások érdekeinek képviselete. Ezek az élmények tanítottak meg arra, hogy egy jó közösség alapja az együttműködés, a nyitottság és a kezdeményezőkészség.
A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Informatikai Technikumában már aktív diákönkormányzati szerepet vállaltam. Külső kapcsolatokért felelős munkacsoport-vezetőként több olyan projekt koordinálásában vettem részt, amelyek túlnőttek egyetlen iskola keretein. Kiemelten büszke vagyok arra, hogy közreműködhettem az I. BMSZC Centrumközi Labdarúgó Bajnokság létrehozásában - amely később a Budapesti Technikumközi Labdarúgó Bajnokság néven egész Budapestre kiterjedt - valamint a BMSZC E-sport bajnokság szervezésében és kommentálásában is. Ezek a kezdeményezések megerősítettek abban, hogy a közös célokért végzett munka képes összekovácsolni különböző intézmények különböző háttérrel rendelkező fiataljait.

Tanulmányaimat a Neumannban szoftverfejlesztő és -tesztelő okleveles technikusként fejeztem be, jelenleg pedig az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának mérnökinformatikus hallgatója vagyok. Az informatika nemcsak a hivatásom, hanem az egyik legfontosabb érdeklődési területem is. Több fejlesztési projektben veszek részt, köztük olyan informatikai rendszerek kialakításában, amelyek a digitális ügyintézés egyszerűsítését és automatizálását szolgálják, illetve egészségügyi informatikai megoldások fejlesztését is támogatják szakmai együttműködések keretében.

Szívügyem a fenntarthatóság is. Egy környezetvédelmi informatikai projekt fejlesztésében végzett munkám során lehetőségem volt számos intézmény és szervezet képviselőivel együttműködni, valamint előadásokat tartani arról, hogyan segítheti a technológia a környezettudatos gondolkodást és a mindennapi életet. Hiszem, hogy a modern digitális megoldások és a társadalmi felelősségvállalás kéz a kézben járhatnak, sőt járjanak is!
Alpolgármesterként elsődleges célom, hogy a GYIÖK még több zuglói diák számára legyen elérhető és vonzó közösség. Fontosnak tartom az iskolák közötti kapcsolatok erősítését, az aktív érdekképviseletet, valamint olyan programok megvalósítását, amelyek valódi értéket teremtenek a fiatalok számára. Emellett szeretném tovább fejleszteni a szervezet digitális működését, korszerű kommunikációs és ügyviteli megoldásokat bevezetni, illetve támogatni azokat a kezdeményezéseket, amelyek hosszú távon is erősítik a GYIÖK szakmai és közösségi munkáját. Példának informatikai munkámra tökéletes és kézenfekvő példa eme weblap.
Hiszem, hogy a jó vezetés nem arról szól, hogy valaki minden választ ismer, hanem arról, hogy képes meghallgatni másokat, közösen gondolkodni és lehetőséget teremteni a fejlődésre. A célom az, hogy a Zuglói Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat minden zuglói fiatal számára olyan közösség legyen, ahol az ötletek valóban meghallgatásra találnak, és ahol együtt formálhatjuk a kerület diákéletét.
Egy olyan Zuglót képzelek el, ahol a GYIÖK nem csupán rendezvények szervezője vagy véleményező testület, hanem a fiatalok mindennapi életének meghatározó szereplője. Olyan szervezetet szeretnék építeni, amely elhivatottan, magas szakmai színvonalon és egymást segítve dolgozik a zuglói fiatalok érdekeiért, miközben folyamatos párbeszédet folytat a diákokkal, az intézményekkel és a kerület vezetéssel.
Számomra az igazi siker azt jelenti, ha egy zuglói fiatal jó ötlete nem hónapok alatt jut el a döntéshozókhoz, hanem egyszerűen, átlátható módon válhat valósággá. Azt szeretném, hogy a GYIÖK példát mutasson abban, hogyan lehet a fiatalokat érdemben bevonni a helyi közügyekbe, és hogyan lehet valódi közösségi döntéshozatalt megvalósítani.

Ennek egyik fontos eszköze lehet az általam megálmodott Ekklesia informatikai rendszer, amelynek neve az ókori görög ekklészia szóból ered, jelentése pedig: népgyűlés. Nem véletlenül választottam ezt a nevet, hiszen az athéni demokrácia legfontosabb döntéshozó fórumát jelölte. Az Ekklesia célja, hogy modern digitális platformként tegye lehetővé a zuglói fiatalok számára az ötletek megosztását, a javaslatok megvitatását, a szavazásokon való részvételt és a GYIÖK munkájának folyamatos nyomon követését. Hiszem, hogy a technológia nem helyettesíti a közösséget, hanem lehetőséget ad arra, hogy még több ember hangja jusson el a döntéshozatalba.
Ez az a jövőkép, amelyért nap mint nap dolgozni szeretnék: egy olyan GYIÖK-ért, amely valóban a zuglói fiatalok önkormányzata, ahol a részvétel természetes, és a közös munka kézzelfogható eredményeket hoz.
Egyes fotók: zugloonline.hu
Fotó-galéria

